A férjem új titka

Az ember egy házasságban sok dolgot megél, és még több dolgot meg kell értenie. Kölcsönös tisztelet és kompromisszumok nélkül egy házasság már az ötletnél megszűnt létezni, és én ezt nagyon jól tudom, azt látom, hogy a férjem is érti már ezt. Valamelyik nap pedig rajta kaptam az egyik legújabb és szerinte legnagyobb titkán, amit egyelőre csak én tudok, de tudom jól, hogy ha rájön, mennyire hatékony és hasznos ez a kis titok, akkor rövidesen már az összes haverjának és kollégájának lesz egy hasonló titka.

Történt ugyanis, hogy a férjem panaszkodni kezdett, hogy már kezd elege lenni abból, hogy állandóan új cipőket kell vennie, amiket mindig be kell törni, ami mindig macerával jár, és mire már kényelmes lenne, és nem csak a szépségét és elegáns megjelenését lehetne élvezni, tönkremegy a sok vezetés miatt, mert a szőnyeg teljesen kidörzsöli a sarkát. Így a végére van egy nagyon szép és már kényelmes cipője, amit ugyan nem tud felvenni sehova, mert a sarka már tropára ment és nagyon csúnya.

Én viszont már jó pár hónapja használom a heelgood kis találmányát, a cipősarokvédőt, ami egészen egyszerűen megváltoztatta az életemet a vezetés tekintetében, ugyanis azóta, amióta kicsomagoltam és kipróbáltam nem kell aggódnom a cipőim miatt és váltócipőt se kell használnom.

A minap pedig rajta kaptam a férjemet, hogy valamit átvesz, valamilyen csomagja érkezett, de nekem nem nagyon akarta elárulni, hogy mit rejt a doboz. Rájöttem azonban, hogy ő is elkezdte a terméket használni. Rendelt két feketét – nem is egyet, biztos, ami biztos – és rendszeresen használja reggel és nap közben is. Azt vettem egyszer csak észre, hogy nem aggódik a cipők miatt, és nem is feszült, ha hazajön. Na és persze tökéletes állapotban vannak a cipői, pedig már egy hónapja gyűri őket a kocsival. Természetesen az ő titka marad, mert jól tudom, hogy a férfiaknak ezekre a kis trükkökre szükségük van ahhoz, hogy nyugodtan tudják ezeket a kis praktikákat használni a mindennapok folyamán.